Fanniról a nyáron készült egy csodás fotósorozat, amit egy profi fotós készített róla. Varázslatos táncos-pózolós képek születtek. Amikor elküldte már akkor tudtam, hogy ebből scrapbook oldal fog készülni. Meg is érkezett hozzá a Scrapfellow-kitklubon keresztül a tökéletes papír és kiegészítő csomag.
A hétvégén tehát nekiálltam és festettem, kentem, ragasztottam, maszatoltam. A képek közül nem tudtam választani, ezért egy montázst tettem fel az oldalra.
A mixed média elég újdonság és idegen még a számomra. Kellene hozzá a gyermeki szabadság, korlátok nélküli szín és anyaghasználat. Mivel én elég kontrollmániás vagyok, ezért az számomra komoly kihívás, hogy csak ösztönből csináljak valamit.
De végül elkészült az oldal, kértem sok tanácsot és volt amit megfogadtam, volt amit nem.
A színekkel és az alapanyagok használatával próbáltam a balerinák világát felidézni.
Sok rózsaszín, tüll, rózsa és miegymás került az oldalra.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom és munkám mellett sok dologgal foglalkozhatom ami örömet okoz, kikapcsol.
2017. március 8., szerda
2017. január 3., kedd
Óév-Újév
Így én elején szokás egy évértékelőt írni és fogadalmakat tenni. Egyiket sem szeretem, mert nem jön teljesen szívből, olyan erőltetett mindkettő számomra.
Azt tudom, hogy ahogy öregszem egyre gyorsabban múlik az idő és ezt nem jó érezni. Megint kell célokat keresni amiért érdemes minden reggel felkelni és küzdeni a hétköznapok taposómalmában.
Karácsony előtt az ember készül az ünnepekre, izgatottan tervezget és készíti az ajándékokat, álmodozik a pihenésről és az együtt töltött időről. Ezt 2016-ban egy December Daily album elkészítésével örökítettem meg. Menet közben viszont kiderült, hogy nem csak emlékmegőrzésre jó ez az album, hanem az élmények aktív megélésében, sőt az élmények keresésében is nagyon sokat segített. Szinte kerestem a pillanatokat, amiket megörökíthetek az albumban, így kis apró csodáknak is nagyon tudtam örülni, úgy mint az első hó, vagy egy vásárlás vagy a kivilágított házunk.Csodálatos élmény volt elkészíteni az albumot. most, hogy vége az ünnepeknek és az album is elkészült olyan üresnek érzem magam. Két napja töröm a fejem, hogy mivel tudnék hasonló, de kevésbé időigényes élménymegörökítést csinálni, kacérkodom a pl-el, de félek, hogy sokszor nem lenne mit megörökítenem. Na majd meglátjuk.
Addig is itt vannak a képek a DD albumomról, de addig pár szó az elkészítéséről. Mérete 15x15 cm-es. Úgy gondoltam, hogy varrni fogom az albumot. de mivel elég sok oldalt terveztem és annyi lapot a gépem nem vitt, ezért négy füzetecskét varrtam össze. A négy füzetecskét pedig a varrásnál összeöltöttem kézzel. így még a végén is tudtam bővíteni és nem volt gond, ha egy naphoz több oldalt használtam fel. A borítót a végén készítettem el, úgy hogy egy 2cm-es gerincet kartonnal megerősítettem és beleragasztottam a füzetet a gerincénél és a két oldallapnál is. Az alapkarton Pinkfresh studio Oh joy készlete, a kiegészítők meg mindenhonnan összevásárolt matricák, chipik és a scrapfellow kartonjai, feliratai.

![]() |
| Nagymamám 90-ik szülinapjával kezdtem az albumot |
![]() |
| Névnapi és szülinapi köszöntés és advent első vasárnapja |
![]() |
| Egy munkanap és egy nagygenerál |
![]() |
| Nehéz nap és az adventi kalendárium első ablakának kinyitása |
![]() |
| Névnapi ajándékok és egy úszóverseny |
![]() |
| Lányom 21-ik születésnapja |
![]() |
| Mikulás a babaúszáson és egy szülinapi buli |
![]() |
| Megjött a Mikulás és egy készülő ajándék |
![]() |
| Egy nehéz nap utáni csoda és az első hó |
![]() |
| Egy nagyon jó péntek délután |
![]() |
| Vásárlás és év végi munkahelyi vacsora |
![]() |
| Mézeskalács sütés és advent 3. vasárnapja |
![]() |
| Egy kis forralt bor és színezés |
![]() |
| Egy jó reggeli és megjött a scrapfellow csomagom |
![]() |
| egy igen mozgalmas péntek délután |
![]() |
| Képek a kihajtogatható lapon |
![]() |
| Fa vásárlás és korizás a saját pályán |
![]() |
| Év végi buli az úszáson |
![]() |
| csak egy kísérlet, ami egész jól sikerült fuse-zal |
![]() |
| Advent 4. vasárnapja |
![]() |
| egy régen várt csomag és ajándék nézésben |
![]() |
| Megjött a nagy fiam Berlinből |
![]() |
| Sütés és szenteste reggelén esett a hó |
![]() |
| Szenteste |
![]() |
| képek kihajtogathatóak |
![]() |
| Egyik mama |
![]() |
| Másik mama |
![]() |
| Kirándulás Bécsbe |
2016. december 20., kedd
DIY karácsony
Az idén úgy döntöttünk , hogy sok ajándékot sk készítünk el. Ebben Fanni és Lilcsi is egyetértett és boldogan részt is vett.
Mivel az ajándékok nagy része már az ajándékozottnál van, így felkerülhet ide a blogba is mi készült nálunk.

Az első ötlet a a házi készítésű fürdőgolyó volt, majd hozzá jött a Házi készítésű forrócsoki por.
Mindkettő egyik vasárnap délután készítettünk el, miközben mézeskalácsot sütöttünk. Mindkét lány kivette a részét a munkából, de a mézeskalácsnál Fanni volt a főügyes. Azért is, mert a kitalálták, hogy a balettnövendékei is mézeskalácsot fognak kapni.
Így sütöttünk 150 db kisebb-nagyobb mézeskalácsot.
Eközben készültek a forrócsoki porok, csak részben követtük a neten fellelhető recepteket, mert közben kóstolgattunk és aszerint alakítottuk a receptet. Négy üveggel csináltunk. Kettőt elvitt Fanni és kettőt pedig Lilcsi Tanító nénijei kaptak. A fürdőgolyó nem golyó formájú lett, hanem rózsa. Ebből az első 2-3 db lett igazán jó, mert az szépen összeállt, a következőkbe már kevesebb kókusz olaj került, azok már kicsit morzsálódósabbak lettek.

2016. december 6., kedd
Scrapbook Budapest klub
Ismét kiléptem a komfortzónámból és jelentkeztem egy scrapbookos klubba. Nem szeretek ilyen helyekre járni, kicsit kényelmetlenül érzem magam idegenek között. Azért annyi könnyítés volt, hogy 3 embert azért ismertem, valószínű ezért is mertem elmenni.
A színek volt a téma és ehhez kellett vinni ecsetet, különféle festékeket és egy fekete-fehér képet.
A scrapbookon belül és kívül is számomra teljesen idegen terület a festés, suliban sem voltam túl jó benne és azóta sem sűrűn gyakoroltam a művészet ezen ágát. Talán még az ősidőkben próbálkoztam üvegfestéssel, de az sem jött be nagyon. Így a számomra egy teljesen idegen területtel ismerkedtem meg a klubban. Természetesen ennek megfelelően jó cuccaim sem voltak, főleg jó ecsetek hiányoztak.
De azért próbálkoztam és a végeredmény, amit már itthon fejeztem be a következő 12x12-es oldal lett. Az egyik kedvenc képemet dolgoztam fel magamról ( összesen van 3, azok is még Krisztus előtt 100-ból valók) .

2016. december 1., csütörtök
Malabrigo mellény készült
Már legalább egy hónapja elkészültem Burger Erika Malabrigo mellényével, amit ismét a Gombolyag magazinnak teszteltem.
Én a Lana Gatto sueprsoft fonalát választottam. A tesztkötést nem adta ki pontosan, viszont Erika szerint nyúlós a fonal, így nekiálltam. A minta nagyon jó volt, érthető, haladós, pedig alapvetően nem szeretek csavart mintát kötni. De ismét tanultam valami új dolgot és ezért szeretem ezeket a teszt kötéseket.
Amikor elkészült a mellény kicsinek bizonyult, viszont blokkolás után tényleg megnyúlt és így pont jó lett. amit viszont sajnálok, hogy az úját nem rugalmasan láncoltam le, mert ott egy kicsit szoros.
A kép borzalmas és béna pulcsira próbáltam fel, de jobb még nem született.

2016. november 6., vasárnap
Akkor és most 3
A korábbi bejegyzéseimben jeleztem, hogy készülni fog egy "Akkor és Most" 3 is. Az akkor és most sorozatban a gyerkőceim kis kori és mostani képét örökítettem meg. Bence lapja ígérkezett a legnehezebbnek, de végül nem is volt annyira nehéz. Az tény, hogy némi segítséget igénybe vettem a scrapes csajszik személyében.
Természetesen ehhez az oldalhoz már bőven használtam a Silhouette Cameo gépemet is. Például a toll kivágatok azzal készültek. Még a képen nem látszik, de a 2016-os feliratot is a géppel vágattam ki. Egyre jobban szeretem és használom ezt a csodamasinát, pedig még közel sem tapasztaltam ki, hogy mikre képes. Eddig nem sok 12"x 12"-es oldalt csináltam még, ,mert mint kiderült erre sokkal nehezebb dolgozni, mint egy minialbum oldalra. Azt hiszem ezzel az oldallal vagyok a legelégedettebb.

| Felkerült a helyére a többi közé |
2016. november 5., szombat
Campfellow-2016
Campfellow egy tábor, ami így 40 felett kicsit érdekes hétvégi elfoglaltság.
Ami engem a táborozásra rávett az nem más, mint a scrapbook. A régi-új szerelem.
Csinálgattam oldalakat, albumokat, de éreztem, hogy egy kis szakszerű segítség és esetleg új technikák megismerése csak tovább erősítheti a szerelmet. Igazam lett. A tábor Dobogókőn volt egy szállodában, amit most minősíteni nem fogok, de nem luxus miatt mentünk oda.
Csodálatos emberek, szuper programmal és anyagokkal vártak minket.

Fantasztikus volt, hogy másfél napot csak a hobbimnak szentelhettem. Nem kellett közben rohangálni ezért-azért.
A tábor témájának a ragyogást kaptuk, ami az októberi kit klub témája is volt.
Házi feladatként itthon képeket válogattam, átgondoltam, hogy nekem mit jelent a ragyogás. Éjjel félálomba ugrott be, hogy a karácsonyról szeretnék albumot csinálni.
Elővetem a karácsonyi képeket és csodálkozva jöttem rá, hogy hét éve-Lilien születése óta -,minden karácsonykor készül a családról ugyanott-ugyanúgy fotó. Téma adott.
Elkészült az album:
1.

2.
Alapkarton aranyszínű, bár itt kevésbé látszik. Kártyán a téma kitalálásának menetét írtam le. Ki tudja pár év múlva emlékszem-e mit miért csináltam.
3.
4. Itt új technikákkal ismerkedtem:
5. Mixed média próbálkozás:
6. Zseb, amiben kis kártyán üzenet a családnak, magamnak.
7. Mixed média bátrabban, de még van mit tanulni és a stencilezést is gyakorolni kell még:
8. A csillag sz új Silhouette Cameommal készült már itthon:
9. Aranyozás Mint-tel, az album szabadon tovább bővíthető:
Szuper így egyben látni hét évet, végig nézni, hogy ki mennyit változott. Minden percét élveztem a tábornak, az album készítésének. Szuper volt veletek csajok!!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)