A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthon. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 20., kedd

DIY karácsony

Az idén úgy döntöttünk , hogy sok ajándékot sk készítünk el. Ebben Fanni és Lilcsi is egyetértett és boldogan részt is vett.

Mivel az ajándékok nagy része már az ajándékozottnál van, így felkerülhet ide a blogba is mi készült nálunk.

Az első ötlet a a házi készítésű fürdőgolyó volt, majd hozzá jött a Házi készítésű forrócsoki por.

Mindkettő egyik vasárnap délután készítettünk el, miközben mézeskalácsot sütöttünk. Mindkét lány kivette a részét a munkából, de a mézeskalácsnál Fanni volt a főügyes. Azért is, mert a kitalálták, hogy a balettnövendékei  is mézeskalácsot fognak kapni.

Így sütöttünk 150 db kisebb-nagyobb mézeskalácsot.

Eközben készültek a forrócsoki porok, csak részben követtük a neten fellelhető recepteket, mert közben kóstolgattunk és aszerint alakítottuk a receptet. Négy üveggel csináltunk. Kettőt elvitt Fanni és kettőt pedig Lilcsi Tanító nénijei kaptak. A fürdőgolyó nem golyó formájú lett, hanem rózsa. Ebből az első 2-3 db lett igazán jó, mert az szépen összeállt, a következőkbe már kevesebb kókusz olaj került, azok már kicsit morzsálódósabbak lettek.

2016. május 27., péntek

Hobbi -dolgozószoba

Lilcsi átköltözésével felszabadult az Ő kicsi szobája (kb. 6 nm). Nem sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen belőle. Régi vágy volt egy olyan helyiség ahol nem kell elpakolni a varrógépet, ahol minden számomra fontos dolog megtalálható és tárolható. Sok teendő nem volt a szobával, kifestettük, át kerültek az íróasztal és polcok Bence szobájából, vettünk hozzá asztallapokat és lábakat az Ikeában és múlt hétvégén be is költöztem. Még van egy két apróság, amit csinálni szeretnék, de a végeredmény sem lesz sokkal másabb ennél.



2016. április 19., kedd

Kettőből egy kész

Egy korábbi bejegyzésemben említettem, hogy két nagy projekt van folyamatban. Ebből az egyik elkészült, de nem az én részem, hanem apáé. Azaz végre kész Lilcsi új szobája. Sok munka volt vele, de úgy érzem, hogy végül olyan lett ahogy megálmodtam.

A szekrényt apa készítette, csak a nagy ajtókat vettük meg az Ikeában.

Az egész szobát ez a függöny ihlette, az egyik fele még nincs úgy rögzítve ahogy szeretném.

Az ágy is ikeás


és a komód is. A mamut asztalka helyére kerül majd az íróasztal.

Sajnos egy komplett képet nem tudtam készíteni.

Az ágyról még hiányzik az én projektem. Elképzelésem sincs mikor készül el. Az előre eltervezett ütemet nem tudom tartani.

2016. február 25., csütörtök

Egy új és nagy projekt-de lehet kettő

Mióta beköltöztünk kis családi házunkba mindig új és még újabb projektekbe fogunk a házon. Jelen esetben Lilcsi új szobába költözik. Oka, hogy kinőtte a régit és Fanni elköltözésével felszabadult az Ő szobája. A projekt már karácsony óta tart, kezdtük a lomok kiszórásával, fontos és kevésbé fontos dolgok átválogatásával, majd azok elhelyezésével. Aztán folytatódott a "szabadulj meg a bútoroktól" event. Ezt követtek a "mi legyen a repedésekkel" nagy kérdés megoldása. Mert, hogy az építkezés után a falak ide meg oda mozogtak így szép nagy repedések keletkeztek, ezeket festés előtt el kellett tüntetni, de a sima glettelés ezt már nem oldotta meg. Ezért beszereztünk üvegfátyolt és azt felragasztotta apa a falra, majd szépen telibe glettelte.

Csak ennyi repedés volt a falon.Szinte az összes ytong látszik.


Ilyen volt a fátyol felragasztása után.


Majd a glettelés után


Ezt követi majd a festés, színek a lányka által kiválasztva rózsaszín-szürke variációi. Festést követi a bútorok megtervezése, lapok levágatása és összeszerelése. De ne szaladjunk előre, jelent helyzetben úgy látom az még hetek kérdése. De hogy ne csak apa tegye oda magát, ezért én is elkezdtem a tervezgetést és a saját tudásomat beleadni a dologba. Mihez értek? Babaúsztatás?-na annak sok hasznát itt nem vesszük. Kötés, horgolás, varrás-na ez már melegszik. Szóval a szobában lesz ugye ágy, arra kell majd valami ágytakaró és itt jött az ötlet, legyen horgolt ágytakaró. El is kezdtem a dolgot és rövid fejszámolás után úgy gondoltam, hogy ha naponta egy sort meghorgolok akkor talán két hónap alatt el is készülhetek.

Színek a szürke, fehér és rózsaszín.
Ennél már előbbre tartok, de jelen esetben ez a fázisfotó készült. És kérek sok időt, energiát és kitartást a befejezéshez, mert ufóval tele van a szekrényem.

2016. február 5., péntek

Orchideák

Nem kifejezetten sk, de valahol mégis az. Történt, hogy kaptam innen-onnan orchideákat. Évek alatt lett 4 orchideám, amiből egy úgy ahogy időnként virágzott, a másik három pedig csak vegetált. Időnként hoztak egy új levelet vagy léggyökeret, de virágot soha. Ültettem orchidea földbe, próbáltam napfényes helyre tenni ( az kevés van a lakásban) Átültettem áttetsző cserépbe, de semmi nem működött. Viszont az én főnökasszonyom hónapról hónapra szebbnél szebb orchideákat hozott be a rendelőbe, amiket Ő virágoztatott. Így adott volt a dolog, hogy megkérdezem miként is éri el ezt az orchideáknál. Meg is kaptam a kimerítő választ ás láss csodát azóta mind a négy orchidea virágzik, azaz 3 borult virágba, egy pedig majd ezek után fog.

A megoldás pedig:
1. Orchidea föld (ezt eddig is betartottam)
2. 2 hetente bele kell állítani vízbe egy éjszakára, úgy hogy ellepje a földet
3.A vízbe tenni egy két csepp orchideatápot.
4. Kicsit lecsöpögtetni a felesleges vizet és mehet vissza a helyére.

ÉÉÉs ennyi, de tényleg. Nem számít a hely, mert ugyanott vannak ahol eddig. Most sincs több fény, mint eddig volt. Az áttetsző cserép is lényegtelen, mivel eddig is pont az virágzott, ami nem abban volt.

Íme a bizonyíték:


2015. szeptember 13., vasárnap

Játék a kisházban

Tudom-tudom már kezdek unalmas lenni, de hát most a kisház projekt tölti ki a hétvégéinket, na meg Lilcsi játékidejét is.

Folyamatosan készülnek kisebb-nagyobb dolgok, amik a kisházhoz kellenek. Minden a kis ház gazdájának kérésének megfelelően, na meg mi képességeinknek megfelelően készülnek. Még jó, hogy régóta nézegetem a pinterest és gyűjtögetem az inspirációkat, mert így sokkal könnyebb dolgunk van a tényleges kivitelezésnél.

Még régebben készült ez a párna és zsebes tároló a felső szint berendezéséhez, ami a nappali és hálószoba funkcióját tölti be.


Mostani hétvégén a konyha került sorra. Készült két polc, a felső polc tölti be a mosogató és tűzhely szerepét, az alsó polc a tárolásé.

Kicsit nagy a kupi, mert a háztulajdonosnak még tanulni kell a rendrakást.












Készült még kis asztal-kiadópult is, amely ha útban van lehajtható és jó nagy hely lesz.


Aztán mindezt délután fel is avattuk. Sőt ma délben az ebédet is ott kellett elfogyasztani.


 Rendelésre várva 

 Ebéd közben. Az ott igazi étel a tányéron....
Volt kamu gombás pizza is...
Itt sokkal finomabb az ebéd.


2015. szeptember 7., hétfő

Hazajött

Majdnem 3 hónap távollét után hazajött elsőszülöttem. Úgy izgultam egész nap mint egy első randi előtt. A reptérre menet pont akkor mentem az m0 on amikor szállt le a gèpe. Majd 3/4 órát még így is vártam. A sírás folytogatott várakozás közben,de végül nem sírtam el magam. Reptér után egyből az oviba mentünk, nagyon örült Lilcsi Bencének,de Bence is  nagyon örült Lilcsinek. Vagy 2 percig ölelték egymást. Csodálkozott is, hogy mennyit nőt ezidő alatt. Kajának pörit kért, amit gyorsan meg is főztem neki. Élvezet volt nézni ahogy ette. Nem csoda a sok egészségtelen hambi,hot dog, zabkása után vágyott a jó kis magyar kajára. Fényképes élménybeszámolót tartott nekünk és még Fanni is hazajött.

2015. augusztus 25., kedd

Szülinapi ajándék

Korábbi bejegyzésekben már utaltam, hogy nagy dolog készül nálunk. Lilien ugye nem rég volt 6 éves és a szülinapjára apa készített a kisházat a kertbe, ami nem is lett olyan kicsi. Saját ötlet és saját terv alapján fából készült nagyon sok munkával. Ami érdekessége, hogy semmit nem tervezett meg papíron, minden fejben  terveződött meg.

1 lépésként egy betonalap készült
 2. lépésként favázat készítette el

3. lépésként a tető került fel elfektetve, mert apa tériszonyos és nincs óriás létránk sem. Ezért a váz el lett fektetve és úgy került fel. A tető OSB lapból készült és maradék tófóliával van befedve.

4. lépés során szép lassan felkerültek a lambéria lapok az épület oldalára, kihagyva az ajtókat és ablakokat

5. lépés spaletta került az ablakra és ajtó is elkészült.

7. lépés a csúszda és a lépcső elkészítése volt



Került a házra egy csiga kosárral, hogy a municiót könnyen fel tudjuk küldeni az éhes csapatnak az emeletre.

Én is ténykedtem azért, mert a belső festésért én voltam a felelős, az alsó szintet fehérre festettem és került az egyik falra tábla is, amit táblafestékkel oldottam meg.

A belső kialakítása is az én feladatom, ezért elővettem a varrógépet és varrtam függönyt az ablakra, zsebes tárolót a falra, de készül majd még párnahuzat és ágytakaró is. 

Az egyik nagymamáék és a keresztszülők pedig hozzájárultam a berendezések beszerzéséhez, így a tegnapi napunk az Ikeába vezetett, ahol beszereztünk pár ezt meg azt. Ezekkel majd a belső dizájn kialakítása után találkozhattok.


2014. július 24., csütörtök

Öröm

Elkészült a szoba és ma birtokba vette a kis tulajdonosa. Nagyon nagy volt az öröm. Minden kis részletet megcsodált és megállapította, hogy rózsaszínű. Majd én is és apa is kapott egy hatalmas ölelést.





2014. július 17., csütörtök

Lányszoba-második felvonás

Mint ígértem itt vannak a képek a folytatásról:

Jelen pillanatban így állunk.

Sajnos a szoba olyan pici, hogy nem tudok egy normális képet készíteni

A függöny így nem érvényesül annyira, de ez csak a fotó hibája


A matrica is már a falon

és ez a szőnyeg.


2014. július 14., hétfő

Lányszoba

Lilcsi mamánál nyaral, mert nincs ovi. Hamarosan lesz a névnapja és azt gondoltuk apával, hogy meglepetésként felújítjuk a szobáját. Ugyanis még mindig a babás tapéta volt a falon, babás matricával.
Mivel,- bár én nem nagyon szeretem-, de Lilcsi kedvenc színe a rózsaszín, így rózsaszín és szürke lesz a szoba. Függönyt és szőnyeget az Ikeában szereztem be.
Függöny: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/50243303/
Szőnyeg: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/90236490/

A fal dekorációja most is matrica lesz, ezért hónapokkal ezelőtt rendeltem baglyos -fa matricát.

Ilyen volt eredetileg




A tapéta leszedése után így nézett ki:

Az első réteg festése után ilyen:
További képeket hozok a helyzet alakulásáról.