2016. december 1., csütörtök

Malabrigo mellény készült

Már legalább egy hónapja elkészültem Burger Erika Malabrigo mellényével, amit ismét a Gombolyag magazinnak teszteltem.

Én a  Lana Gatto sueprsoft  fonalát választottam. A tesztkötést nem adta ki pontosan, viszont Erika szerint nyúlós a fonal, így nekiálltam. A minta nagyon jó volt, érthető, haladós, pedig alapvetően nem szeretek csavart mintát kötni. De ismét tanultam valami új dolgot és ezért szeretem ezeket a teszt kötéseket.

Amikor elkészült a mellény kicsinek bizonyult, viszont blokkolás után tényleg megnyúlt és így pont jó lett. amit viszont sajnálok, hogy az úját nem rugalmasan láncoltam le, mert ott egy kicsit szoros.

A kép borzalmas és béna pulcsira próbáltam fel, de jobb még nem született.



2016. november 6., vasárnap

Akkor és most 3

A korábbi bejegyzéseimben jeleztem, hogy készülni fog egy "Akkor és Most" 3 is. Az akkor és most sorozatban a gyerkőceim kis kori és mostani képét örökítettem meg. Bence lapja ígérkezett a legnehezebbnek, de végül nem is volt annyira nehéz. Az tény, hogy némi segítséget igénybe vettem a scrapes csajszik személyében.



Természetesen ehhez az oldalhoz már bőven használtam a Silhouette Cameo gépemet is. Például a toll kivágatok azzal készültek. Még a képen nem látszik, de a 2016-os feliratot is a géppel vágattam ki. Egyre jobban szeretem és használom ezt a csodamasinát, pedig még közel sem tapasztaltam ki, hogy mikre képes. Eddig nem sok 12"x 12"-es oldalt csináltam még, ,mert mint kiderült erre sokkal nehezebb dolgozni, mint egy minialbum oldalra. Azt hiszem ezzel az oldallal vagyok a legelégedettebb.
Felkerült a helyére a többi közé

2016. november 5., szombat

Campfellow-2016

Campfellow egy tábor, ami így 40 felett kicsit érdekes hétvégi elfoglaltság.

Ami engem a táborozásra rávett az nem más, mint a scrapbook. A régi-új szerelem.

Csinálgattam oldalakat, albumokat, de éreztem, hogy egy kis szakszerű segítség és esetleg új technikák megismerése csak tovább erősítheti a szerelmet. Igazam lett. A tábor Dobogókőn volt egy szállodában, amit most minősíteni nem fogok, de nem luxus miatt mentünk oda.

 
Csodálatos emberek, szuper programmal és anyagokkal vártak minket.






















Fantasztikus volt, hogy másfél napot csak a hobbimnak szentelhettem. Nem kellett közben rohangálni ezért-azért.


A tábor témájának a ragyogást kaptuk, ami az októberi kit klub témája is volt.

 Házi feladatként itthon képeket válogattam, átgondoltam, hogy nekem mit jelent a ragyogás. Éjjel félálomba ugrott be, hogy a karácsonyról szeretnék albumot csinálni.

Elővetem a karácsonyi képeket és csodálkozva jöttem rá, hogy hét éve-Lilien születése óta -,minden karácsonykor készül a családról ugyanott-ugyanúgy fotó. Téma adott.

Elkészült az album:
1.

2.
Alapkarton aranyszínű, bár itt kevésbé látszik. Kártyán a téma kitalálásának menetét írtam le. Ki tudja pár év múlva emlékszem-e mit miért csináltam.

3.

4. Itt új technikákkal ismerkedtem:

5. Mixed média próbálkozás:

6. Zseb, amiben kis kártyán üzenet a családnak, magamnak.

7. Mixed média bátrabban, de még van mit tanulni és a stencilezést is gyakorolni kell még:

8. A csillag sz új Silhouette Cameommal készült már itthon:

9. Aranyozás Mint-tel, az album szabadon tovább bővíthető:
Szuper így egyben látni hét évet, végig nézni, hogy ki mennyit változott. Minden percét élveztem a tábornak, az album készítésének. Szuper volt veletek csajok!!!!


2016. október 2., vasárnap

Akkor és most 2.

Még régebben, kb egy hónapja elkészült az "akkor és most "sorozat második része is. Ezen Fannit a középső lánykámat örökítettem meg akkor és most. 20 év telt el a két kép között. A színválasztás nem véletlen. Fanni mostanság a fekete, fehér, bordó színeket kedveli. A haja azóta igencsak megnőtt.









Most a két kép a dolgozószobám falát díszítik.

Még egy elem nincs kész. Remélem hamarosan az is elkészül. Legnehezebb dolgom fiam oldalával lesz.


2016. szeptember 12., hétfő

Iskola 🏫

Elsős lett a legkisebb is. Nyáron hol akart menni suliba, hol nem. De a nem az nem opció, így ment. Első két nap még jó volt. Aztán a 3. nap összetűzésbe keveredett a padtársával. A 4. nap közölte, hogy a suli uncsi, mert nem úgy színezhetet ahogy akart, az ő megfogalmazásában szó szerint: "a suli uncsi, mert nem kreativkodhatok, a megadott színvilág uncsi, nem fantáziadús." Megjegyzem 7 éves. Hétvége után ma reggel alkudozott, hogy nem akar suliba menni. A könyötgéstől a síráson keresztül volt minden féle hangnem. Majd végül megkérdezte , hogy hány éves koráig kell suliba járnia. Hát ha anyjából indulunk ki akkor 30. Nyugtassatok meg, hogy jobb lesz ez.....

2016. augusztus 29., hétfő

Akkor és most

Tagja vagyok egy scrapbook oldalon egy klubnak, ahol havonta kapok egy éppen aktuális témával kapcsolatos lapokat, kiegészítőket, clipboardokat tartalmazó csomagot. Ez a csomag augusztusban pont Lilien születésnapján érkezett meg.
Ezért rögtön adott is volt, hogy kiről készül el ez az oldal.

Nagy szeretettel készítettem, bár sokáig próbálgattam mi lesz a legjobb, végül ez lett belőle.

Gondolom van még mit tanulnom, de a gyakorlat teszi a mestert.

A többi gyerköcről is fog ilyen készülni az biztos.



2016. augusztus 10., szerda

Minialbum készült

Az elmúlt hetekben még a nyaralás hatása alatt álltam. A videó megszerkesztése után nekiálltam a fényképek albumba rendezésének. Ehhez egy minialbum ötletet választottam, ami azért tetszett, mert van benne egy cd-tok és így egyben lehet az album és az összes kép és videó.

Az album alapját meglévő kartonokat használtam fel, persze mikor kivágtam jöttem rá, hogy a hátulja fehér, ezért összefűzés után voltak fehér oldalak benne.
A feliratozás sajnos még nagyon nem megy

Kalandozás
A lényeg

Átlépni a határokat, azt jelenti, hogy olyan ételek kóstoltunk amit eddig nem akartunk/mertünk

Mókázás

Az élet apró örömei

Hétköznapi csoda

Nyaralunk