2015. április 15., szerda

Kert megint...

Ma ismét kertben jártam. Nagyon jó idő volt, így még munka után is volt fény és meleg kint lenni.





Újabb tulipánok nyíltak




A meggyfa virágai is kinyíltak






Ez a buxus megér egy-két szót. Tavaly nyáron ellepte az összes bokrunkat a selyemfényű puszpángmoly.A molyok  bokrokat teljesen ellepték és lerágták az összes levelet, pár hét alatt totálisan kinyírták őket, de legjobban ez a bokor szenvedte meg. Utolsó kétségbeesésünkben Decis permettel lekezeltük, de egy épp levele nem volt. Azt a tanácsot kaptuk, hogy vágjuk ki az összes bokrot, mert úgy sem maradnak meg. Apa javaslatára nem tettük és bár még nem igazán szépek, de új levelek hajtanak rajta. Nagyon örülök ennek.


Kis élőlényeink is vannak a kertben


A japánbirs, ami ilyenkor csodálatos, de a virágzás után sajnos nem olyan dekoratív bokrok.


2015. április 14., kedd

Egy év

Több mint egy éve indult a Búvár Benő Babaúszás. Az akkor kezdő kis 3 hónaposaim most már lassan másfél évesek. Rengeteget fejlődtek, ügyesedtek, okosodtak.

Andris akkor és most



Réka akkor és most


Amit tanultunk: ügyesen merülnek a víz alatt, átúsznak két karikán, felhoznak a medence aljáról játékokat, lebegő labdát tudnak elkapni a víz alatt, egyedül dobnak labdákat a dobozba úgy, hogy a labda színét ismerik, lábtempóznak, fejet ugranak térdelő helyzetből és még sorolhatnám. Nagyon nagy élvezet a velük való foglakozás. Kapok nagyon sok mosolyt és szeretetet tőlük. Persze vannak néha rosszabb napok, amikor nincs kedvük semmihez, vagy éppen a határaikat feszegetik és nem azt szeretnék csinálni, amit mi szeretnénk. De a szülők ilyenkor is kitartanak és hetente egyszer vagy kétszer jönnek a foglakozásokra, ha esik, ha fúj, ha meleg van. Itt mondok hát köszönetet a szülőknek, hisz minden rajtuk múlik. 

A két kis modellemen kívül természetesen még sok baba jár hozzám és mindenki nagyon ügyes és aranyos.

Várlak benneteket továbbra is. 


2015. április 12., vasárnap

Éledezik a kert

Csodálatos, hogy napról napra mennyit változik a természet. Ma (is) a kertben jártam és egy nap alatt rengeteget változott.

Tegnap a tulipán még csak bimbó volt, ma már teljes pompájában díszelgett. A meggyfa virágai alig rügyeztek, holnap már teljes pompájukban fognak virítani. Imádom a tavaszt.


2015. április 3., péntek

Kreatív délután

A nyuszi jegyében kreatívkodtunk. Lilcsi miatt gondoltam egy kis kézműves délutánra, de a legkevesebbet Ő adott hozzá.Azért készült meglepi a mamáknak.

Festettünk hungarocell tojást. Fanni volt a legügyesebb. Ismét a pinteresről merítettünk ötleteket.

Készültek hungarocell tojások: ötletek innen


Készült girland Lilcsi szobájába:

Elkészült a tojásfánk, az időjárásra való tekintettel a lakásban:

És mint jeleztem meglepi a mamáknak és papáknak. Arról nem mutatok képet, mert meglepi ugye.
Hátha a mamák is nézik a blogot.

Igyekeztem tavaszi hangulatot varázsolni, ezt egyenlőre két csokor tulipánnal oldottam meg.




2015. március 31., kedd

Alkotói válság?

Nem mintha művész lennék, de most kicsit alkotói válságban vagyok.



Több tényezős a dolog. Egyrészt részt veszek ismét egy titkos tesztben. Jól haladok vele, de egyre inkább el megy a kedvem, mert ahogy készül látom, hogy nem igazán lesz jó a méret, a fazon és úgy egyáltalán az egész nem tetszik. Márpedig úgy kötni, hogy tudod soha nem fogod hordani, nem annyira élvezetes.

Közeledik a húsvét és sok terv volt a fejemben, többek között varrni szerettem volna textil tojásokat. Vasárnap neki is estem, de inkább egy amorf tök lett belőle, mint tojás. Pedig annyira egyszerűnek tűnt. Bezzeg ha labdát akartam volna varrni biztos tojás lett volna belőle. majd elhasználom tűpárnának.


Harmadik projektem a Burdából készült volna, de már a legelején elakadtam. Pontosabban a mintát levettem, ki is szabtam, na meg a szűkítőket is bevarrtam oszt ennyi. Nem értem,a további lépéseket és a varrótanfolyamon tanultak kevésnek tűnnek, mert nem jut eszembe hogyan is kellene tovább lépnem.


Azért nem keseredtem el, mert itt a tavasz, virágoznak a fák és a szerelem illata lengi be a  tájat.



2015. március 26., csütörtök

Megajándékoztam magam

Bár nincs se szülinapom, se névnapom, se semmilyen napom, azért én meglepetem magam.

Régóta gondolkodom egy interlock gépen, na jó azért nem annyira régen( kb. 2 hónapja) és 2 hete megszületett az elhatározás, beszerzek egyet magamnak.
El kezdtem nézegetni a lehetőségeket. Hasonlóan jót akartam, mint a varrógépem, de a Berninák elég húzós áron mozognak, viszont nem akartam Singert, mert bár régen ez volt a varrógépek mercije ez manapság már Kínában gyártott , műanyag alkatrészes géppé változott.

Így jutottam el a Gritzner Dorina 710-es géphez, árban elfogadható, minőségben jó.
Telefonálás és érdeklődés után elmentem a szaküzletbe, hogy megveszem. Nagy naivan azt gondoltam, hogy 1-2 plusz talpat is tudok hozzá venni. Kiderült, hogy azt nem lehet, viszont az eggyel nagyobb géphez 5 plusz talp jár. Egy nap gondolkodás után úgy döntöttem, akkor belecsapok a lecsóba és megveszem a nagyobb gépet.

Így tettem szert erre a kis aranyosra.

Kicsit hevenyészett kép készült róla.
Természetesen még este kipróbáltam és álom vele varrni. Most már csak idő kellene, de abból rengeteg, mert ötlet az van dögivel.

Majd mutizok, hogy miket készítettem vele és imádott Berninámmal.

2015. március 15., vasárnap

Most is készült valami....

Van egy pár oldal a neten, amik a kedvenceimmé váltak mostanság. Pontosabban azóta amióta varrogatok. Ezekből is az egyik a Kell-Me. Itt rendeltem egy-két anyagot, de mivel nem ismertem még az oldalt így elsőre kisebb darab anyagokat vásároltam. Törtem is a fejem, hogy mit lehet ennyi szépséges, de igen picurka anyagból varrni. De ugye a pinterest a barátom és rá is akadtam egy-pár ötletre. A sokból végül ez a darab fogta meg a képzeletemet.Persze nem volt hátrány, hogy nagyon jó kis tutorial mutatja a kivitelezést.

Tegnap be is avattam az anyagokat és ma délután neki estem és máris kész egy nagyon nyári színvilágú darab. Természetesen Lilcsi holnap már ebben akar menni oviba.
 Eleje
hátulja

Sajnos a gazdin még nem készült kép. Rajta sokkal jobban áll, mint itt a képen.