2015. május 17., vasárnap

Kerti tó

Még tavaly elkezdtük a kerti tavat kialakítani, de az árok kiásásán túl nem jutottunk. Igazából nem is tudom megmondani az okát, hogy miért. Az idén újult erővel álltunk neki, főleg azért, mert ebben az állapotban nagyon tré volt a kertünk.


Tavalyi állapot


Idén a kövek beszerzésével indítottunk.


Tófólia leterítése miután a geotextilt beraktuk.


Bekerültek a tavi növények is. Főleg tavirózsa, de más is.


Töltés


Kövekkel körberakva, még nem a végleges verzió.


A szűrő is bekerült a tó aljára, de a működéshez szükség van még áramforrásra. Ehhez kellett volna még beszerzi ezt azt, de a vasárnapi zárva tartás ugye megakadályozott bennünket a befejezésben. (Ez megérne egy külön bejegyzést, mármint a vasárnapi zárva tartás.)

Az azonnali birtokbavétel meg is történt Lilcsi részéről. Kitelepült a Barbiekkal és bútoraikkal.


Nézzétek ott a jobb sarokban igazi virág díszeleg a vázában.


És a környék macskái azonnal felfedezték, pedig még hal sincs benne.









2015. május 15., péntek

Terasz projekt

Régóta tervezzük, hogy kicsit megnöveljük az életterünket. Ez ilyenkor tavasszal-nyáron nem is olyan nehéz, hisz ott a kert, a terasz. Sok időt töltünk kint. Hétvégéken a teraszon szoktunk ebédelni, de igazán másra nem használtuk, mert kényelmes ejtőzésre, üldögélésre nem volt alkalmas.

Az idén ezt megoldottuk. Beszereztünk egy mű rattan kerti garnitúrát és beállítottuk a terasz sarkába. Ettől már sokkal otthonosabb lett. Került még oda szőnyeg és függöny is. Így nagyon hangulatos lett. Világításként az Ikeában szereztem be napelemes fényfűzést. Az is felkerült.

A cél egy hasonló hangulatú terasz,




 de ettől még messze vagyunk.


2015. május 2., szombat

Varrogatok, kötögetek, horgolgatok

Nem álltam le, csak lassan haladok mindennel.

Rengeteg tervem van és nagyon kevés időm, hogy mindazt kivitelezzem. Rengeteg csodás anyagot vásároltam itt is, ott is, jártamban - keltemben.

 

A sok csodás anyaghoz viszont nem jár sok szabadidő.

Jelen pillanatban kötődik egy titkos tesz, horgolódik egy poncsó és varródik egy blézer, egy nadrág és egy szoknya. Ezek mind negyedig vagy félig kész állapotban vannak.De mivel mindnek az elkészítése több időt igényel, ma viszont csak kurta egy órácskám volt így egy gyors sikerélményre vágytam.

Ezért gyorsan kiszabtam és megvarrtam egy leggingset Lilcsinek. A minta egy kész leggings volt.

Használtam az interlockot az összevarrásnál és az ikertűt a felvarrásnál és a gumi bevarrásánál. 


Sajnos belülről nem lett olyan szép, mert valamiért túl laza lett. Még  próbálgatnom kell a beállításokat.




Viselés közben. Szerintem jó lett.

2015. április 15., szerda

Kert megint...

Ma ismét kertben jártam. Nagyon jó idő volt, így még munka után is volt fény és meleg kint lenni.





Újabb tulipánok nyíltak




A meggyfa virágai is kinyíltak






Ez a buxus megér egy-két szót. Tavaly nyáron ellepte az összes bokrunkat a selyemfényű puszpángmoly.A molyok  bokrokat teljesen ellepték és lerágták az összes levelet, pár hét alatt totálisan kinyírták őket, de legjobban ez a bokor szenvedte meg. Utolsó kétségbeesésünkben Decis permettel lekezeltük, de egy épp levele nem volt. Azt a tanácsot kaptuk, hogy vágjuk ki az összes bokrot, mert úgy sem maradnak meg. Apa javaslatára nem tettük és bár még nem igazán szépek, de új levelek hajtanak rajta. Nagyon örülök ennek.


Kis élőlényeink is vannak a kertben


A japánbirs, ami ilyenkor csodálatos, de a virágzás után sajnos nem olyan dekoratív bokrok.


2015. április 14., kedd

Egy év

Több mint egy éve indult a Búvár Benő Babaúszás. Az akkor kezdő kis 3 hónaposaim most már lassan másfél évesek. Rengeteget fejlődtek, ügyesedtek, okosodtak.

Andris akkor és most



Réka akkor és most


Amit tanultunk: ügyesen merülnek a víz alatt, átúsznak két karikán, felhoznak a medence aljáról játékokat, lebegő labdát tudnak elkapni a víz alatt, egyedül dobnak labdákat a dobozba úgy, hogy a labda színét ismerik, lábtempóznak, fejet ugranak térdelő helyzetből és még sorolhatnám. Nagyon nagy élvezet a velük való foglakozás. Kapok nagyon sok mosolyt és szeretetet tőlük. Persze vannak néha rosszabb napok, amikor nincs kedvük semmihez, vagy éppen a határaikat feszegetik és nem azt szeretnék csinálni, amit mi szeretnénk. De a szülők ilyenkor is kitartanak és hetente egyszer vagy kétszer jönnek a foglakozásokra, ha esik, ha fúj, ha meleg van. Itt mondok hát köszönetet a szülőknek, hisz minden rajtuk múlik. 

A két kis modellemen kívül természetesen még sok baba jár hozzám és mindenki nagyon ügyes és aranyos.

Várlak benneteket továbbra is. 


2015. április 12., vasárnap

Éledezik a kert

Csodálatos, hogy napról napra mennyit változik a természet. Ma (is) a kertben jártam és egy nap alatt rengeteget változott.

Tegnap a tulipán még csak bimbó volt, ma már teljes pompájában díszelgett. A meggyfa virágai alig rügyeztek, holnap már teljes pompájukban fognak virítani. Imádom a tavaszt.


2015. április 3., péntek

Kreatív délután

A nyuszi jegyében kreatívkodtunk. Lilcsi miatt gondoltam egy kis kézműves délutánra, de a legkevesebbet Ő adott hozzá.Azért készült meglepi a mamáknak.

Festettünk hungarocell tojást. Fanni volt a legügyesebb. Ismét a pinteresről merítettünk ötleteket.

Készültek hungarocell tojások: ötletek innen


Készült girland Lilcsi szobájába:

Elkészült a tojásfánk, az időjárásra való tekintettel a lakásban:

És mint jeleztem meglepi a mamáknak és papáknak. Arról nem mutatok képet, mert meglepi ugye.
Hátha a mamák is nézik a blogot.

Igyekeztem tavaszi hangulatot varázsolni, ezt egyenlőre két csokor tulipánnal oldottam meg.