2014. november 8., szombat

Varrótanfolyam eredménye

Korábban már írtam, hogy szülinapra varrótanfolyamot kaptam ajiba. Próbáltam én már korábban varrogatni, de annyi volt a nehezítő körülmény, hogy kevés próbálgatás után feladtam.Azért született a kezem között egy nyuszi, meg talán babáknak ágynemű és még az ovis ágyneműt is én varrtam meg, de nagyon egyszerűen és nem túl szépen sikerültek a dolgok. Ezért a varrótanfolyam az apró titkok megtanulásáról és önbizalomszerzésről szól. A tanfolyamon már el kezdtük a saját szoknya varrását, így itthon is merészkedtem dolgokat elkezdeni. Most megmutatom az a kettő dolgok, ami eddig kikerült a varrógép alól.

Az első egy karácsonyi asztalterítő. Nem egy bonyolult annak aki tud varrni, nekem azért nem volt egyszerű, bár az előkészületek tovább tartottak mint maga a varrás.
A titkokat innen lestem el: nézd meg itt
Az anyagot a varrótanfolyamra menet szerezem be, nem volt szándékomba, de beleszerettem , így megvettem. A nehézség a borítéksarok és a ezüstszállal varrás volt.



A másik projektet már korábban elkezdtem, de most sikerült befejezem, mert elakadtam a minta értelmezésében. Elég sokat kellett agyalnom mire végül meg tudtam oldani.

Egy fényképkeret készült Lilcsi szobájába.
A mintát és elkészítés módját innen lestem el. Sajnos számomra a hátlap elkészítésének a leírása kicsit elnagyolt volt és emiatt kicsit tovább tartott megcsinálni.



2014. november 6., csütörtök

Marokkó pulcsi teszt

Muzsi újabb pulcsi tesztet hirdetett meg, amihez az utolsó pillanatban csatlakoztam.A fonal adott volt: Drop Merinoból kellett készíteni. A pulcsi két színű, keresztben csíkos. Barna és rózsaszín váriációra gondoltam először, de azt éppen akkor nem lehetett kapni a Gombolydában. Így maradtam a türkiz és fehér kombinációnál, már a kezdésnél láttam, hogy nem igazán az én színem, de ez van. Az elejét vagy 8x kellett bontanom, mert soha nem stimmelt vagy a számszem vagy valami nem úgy sikerült ahogy kellett. De ezt már megszoktam, az a helyzet míg rá nem jövök a minta sajátosságaira addig sokat kell bontanom. Egy időre félre is tettem, mert egyéb más dolgok is közbejöttek, de végre a héten elkészült, tegnap el is dolgoztam a szálakat, a mérete jó, de hogy nekem jól áll-e azt nem tudom eldönteni.

Íme egy-két fotó:




2014. november 2., vasárnap

Ingyen cirkusz

Fannit beválogatták a Fővárosi Nagycirkusz revü tánckarába. ennek köszönhetően elintézte, hogy az első fellépését megnézhettük.

Nagyon szépek és ügyesek voltak, mellesleg a cirkusz előadása is nagyon jó volt: Zéró gravitáció

Lilcsi élvezte.






2014. október 27., hétfő

I love Prága

Az úgy indult, hogy szülinapomra kaptam apától a varrótanfolyam mellé egy wellness hétvégét, de megfűztem őt, hogy inkább valami más legyen, mert vízben vagyok eleget és valami aktív pihenésre vágytam. Így jött Prága ötlete, már 10 éve szeretnél eljutni oda. El kezdtünk szállást vadászni a bookingon. Először szállodát néztünk, aztán felfedeztem, hogy milyen klassz apartmanok vannak Prágában, végül oda foglaltam két apartmant, mert anyukámékat is elvittük végül. Itt voltunk: http://www.anydayapartmentsprague.com

Első pillanatra Budapest feelingje van a városnak, hasonló épületek, a tisztaság is hasonló, mint nálunk, főleg a külső negyedekben. Viszont a belváros az valami csodálatos, nem győztük kapkodni a fejünket. Na itt már nem volt Budapest feeling. A házak csodálatosan rendben tartva, a homlokzatok rendesen karban tartva és nem csak 1-2, hanem az összes. Csak kapkodtuk a fejünket, hogy melyik ház homlokzatát, szobrait nézzük.



Érkezésünk napján csak Bencét tudtuk kikísérni Florenc pályaudvarra, mert onnan ment tovább Berlinbe. Kellemes rohanás volt a fél városon keresztül. Azért kihagytam volna, de így voltam nyugodt, hogy elérte a buszt és minden ok. A vacsorán az U Kalicha étteremben fogyasztottuk el, véletlenül találtuk meg ,elsőre nem is volt bizalomgerjesztő aztán kiderült, hogy az útikönyv szerint is egy közkedvelt étteremre bukkantunk rá. A hely igazi kiskocsma kockás terítővel, dohányfüsttel, Svejket idéző dekorációval és hangulatos zenével. Mellesleg az ételek és a sör is nagyon finom volt.

Második napon a program Vencel tér, Óváros tér, Tyn előtti Szűz Mária templom és zsidónegyed volt . Az Óváros téren a Városháza óratornyát gondolom említeni sem kell, nagyon szép. De az egész térnek és környéknek egy olyan hangulata van ami leírhatatlan. A tömeg vetekszik a velencei tömeggel a karnevál idején, de ez nem szegte kedvünket.

Tyn előtti Szűz Mária Templom

A zsidónegyed engem nagyon megérintett, van egy különleges vonzódásom ehhez a valláshoz, így számomra nagyon érdekes volt egy zsinagógát látnom belülről. Megnéztük azt a kiállítást mely a zsidó internáló  táborban élő gyerekek rajzaiból készült, nagyon megható volt. De ami nálam kiverte a biztosítékot az a Pinkasz zsinagóga a falára felírt  77 297 cseh és prágai zsidó neve , akiket elhurcoltak és soha nem kerültek elő a náci üldözések éveiben. Itt végig sírtam. 
Nem tudom, hogy mást is megérintett-e ennyire, vagy csak nekem van valamilyen különleges érzésem ezzel kapcsolatban. Nincs zsidó rokonom és nincs családtagom akit így vesztettem volna el, tehát erről az oldalról nem hiszem, hogy adott lenne ez az érzés.Viszont valami megmagyarázhatatlan sejtésem az, hogy előző életemben talán velem történtek meg ilyen szörnyűségek. 
Régi-új zsinagóga

A régi zsidó temető érdekessége, hogy 12 rétegben temették egymásra a halottakat, mivel csak ezen a kis területen temetkezhettek.
folyt köv.....

2014. október 14., kedd

Más generáció!?

Sokat hallom és mondom én is a mai gyerekere, hogy egész mások mint mi voltunk, más generáció. De tényleg így van ez?

Az tény, hogy mi az abakuszon húzogattuk az ujjunkat, Ők a mobiltelefonokon, nekünk ünnepnap volt ha autóba ülhettünk, nekik ünnepnap van ha buszra szállhatnak. Nekünk a banán karácsonyi ajándék volt, Ők akkor örülnek, ha kakasos nyalókát kaphatnak. Én  naplónak írtam a titkaimat, Ők a facebookra írják....


Viszont van ami soha nem változik. A kicsi lányom valamelyik nap azzal fogadott az oviban, hogy a barátnője nem ebédelt és sírt is, mert nem kapott pöttyös kanalat. Megkérdeztem mi az a pöttyös kanál, erre Ő "tudod anya ami ott van a kanál hátulján az a karika" Rögtön eszembe jutott, hogy amikor Én voltam ovis, akkor az a pötty tojás volt és igen mindennap az volt a menő aki tojásos kanalat kapott. Aki pedig nem  kapott az  nehezen viselte, hogy aznap Ő nem kaphatott tojásos kanalat. Persze a domináns személyeknek gyakrabban volt, mint a visszahúzódó gyerekeknek. Tehát sok  minden változik, de azért minden mégsem.


2014. szeptember 15., hétfő

Elhavazva

Kicsit túl vállaltam magam azt hiszem.

Elkezdődött az ovi, ezzel együtt a délutáni foglakozások is. Hetente kétszer úszás van Lilcsinek, ilyenkor egy órát ülök az usziban rá várva.  Gondoltam is, hogy milyen jókat fogok eközben kötögetni, be is vállaltam két tesztkötést. Haladok is az egyikkel, igaz jövő hét szerda a határidő, hát cinkes, hogy kész lesz- addigra. Mivel eddig csupán 5x bontottam az egészet.

Közben elkezdetem egy varrótanfolyamot is, amit szülinapomra kaptam. Mivel 3 éve ott áll a gyönyörű varrógépem és nem merek vele semmit csinálni, ezért úgy gondoltam, hogy kis önbizalomszerzésként a tanfolyam jó lehet. Meglátjuk. mindenesetre az első órát nagyon élveztem.

Mindeközben a Búvár Benő Babaúszás is több feladattal lát el. Mivel a kolléganőmnek, aki a pilis helyszíneket csinálja, kisbabája fog születni, ezért ott is be kell segítenem, így a szombat délelőttjeimet ott fogom az elkövetkező időben eltölteni.

Hogy a családra, házimunkára és egyebekre mikor jut időm azt még nem tudom, de majd csak megoldom.




2014. szeptember 3., szerda

Felülről kötött kislány kardigán

Elkészült a kislány kardigán.

A fonal Fibranatura 100 % pamutfonala, sokkal lágyabb fonal, mint első tapintásra gondoltam, ebből kifolyólag a tartása sem olyan nagyon jó. Ennek ellenére szerettem és jó volt kötni, de kicsit jobb tartású végeredményre számítottam az első tapizás után. Ebbe a kardigánba 4 és egy kicsi gombóc ment bele, súlya 21,5 g.









Készítettem egy minta leírást is hátha valaki kedvet kap hozzá, amennyiben nem érthető, vagy észrevételed, kérdésed van kérdezz bátran, mert első minta leírásom és a minta sem volt tesztelve, tehát igen csak lehet benne hiba.

Minta leírás:

Ezt a kardigánt saját ötlet alapján kötöttem.
Felülről és egybe kötöttem, az ujja részeket raglán kötéssel alakítottam ki.
A méret 104-110 cm-es kislányra való.
ujja hossza:43 cm
hossza:43 cm
Mell körfogat:58 cm
Minta:
2.


ŀ


\


1.

Figyelem a mintát úgy olvassuk, hogy az első sor jobbról balra, a második sor balról jobbra.
−: fordított
üres kocka: sima
○: ráhajtás
ŀ : két szemet fordítottan összeköt
\ : 1 szemet simán leemel, következő szemet simán leköt, a leemelt szemet áthúzni a lekötött szemen.

Felszedünk 66 szemet.
Betesszük a kötésjelölőket a következő módon:
1.sor: 8f, ktj,1f,ktj,13f,ktj,1f,ktj,20f,ktj,13f,ktj,1f,ktj ,8f
2. sor: minta, (8szem) RLI,ktj,1s,ktj,RLI,13s,RLI,ktj,1s,ktj,RLI,20s,RLI,ktj,1s,ktj,RLI, 13s,RLI,ktj,1s,ktj,RLI,minta
RLI:  ez egyfajta szaporítás, (az előző sorból kell felhúzni, az alatta lévő szem jobb szárát)


3.sor: a minta második sora szerint, összes többi szem fordított.
Innentől ugyanúgy kötjük, mint az első és második sort, figyelembe véve, hogy soronként 8 szemmel szaporodik a szemszámunk.

21 sort kötünk így.

A 22. sorban ugyanúgy haladunk az első kötésjelölőig, kivesszük a ktj-t, az ez utáni szemeket átszedjük egy segédtűre a következő ktj-ig, majd összekötjük az eleje és hátrészt, a következő ujja résznél ugyanígy járunk el.
Innentől a két szélén kötjük a mintát tovább, a többi kötés lusta kötés, azaz színén sima, visszáján fordított. Mindenki olyan hosszúra köti, ahogy szeretné. A passzé az alján 20 sor lusta kötés, azaz a színén és visszáján is simát kötök.

Ujja része:
 Felszedtem 54 szemet, én körbe kötöttem, de így elég nehéz volt, úgyhogy azt javaslom, hogy ne körbe kössétek. Itt is harisnyakötéssel kötök, 12 sor kötése után kezdtem el az ujját fogyasztani. Körbe kötésnél minden 2. körben fogyasztottam 2 szemet, nem körbe kötésnél minden sor elején kell fogyasztani egy szemet.
Összesen 12 szemet fogyasztottam.
Kellő hosszúság után itt is 20 sor lusta kötés következik.
A nyakánál is felszedtem a szemeket, kinek hogy adja ki, annyi szemet, majd itt 8 szem lustakötés következik.
Az elején kétoldalt is felszedtem a szemeket és itt is 8 sor lusta kötés következik, ide lehet beletenni a gomblyukakat is. Én utólag horgoltam rá pántokat, de aki azt szeretné, hogy fedésben legyen az eleje, az inkább a passzéba tegye a gomblyukat.

Nem tesztelt kötés, mintaírásban is nagyon kezdő vagyok, így lehetnek benne hibák.


Jó munkát!